2013. május 15., szerda

Sztahanovi Szerda


Ma végre sütött a nap, s egy újabb interjúztató napnak vághattunk neki. Kezdünk egészen belejönni a munkába. 
A délelőtt folyamán ellátogattunk Kányba, Szuhodolánszki Csabához, aki egy helyi állattartó családi gazdaságot vezet. Visszatérve a szállás felé nem tudtunk ellenállni, és betoltunk egy-egy jégkrémet a csapattal. 
Volt pár szabad óránk, úgy gondoltuk körbenézünk a faluban. Sajnos nem sokáig jutottunk, mivel észrevettem, hogy akaratom ellenére közelebbi kapcsolatba kerültem egy Ixodes hexagonus-szal, közismertebb nevén: egy kullanccsal. Csipesze persze senkinek nem volt, így a helyi doki bácsit felkeresve szabadultam meg a vérszívó dögtől. 
Aztán újabb interjúalanynál volt jelenésünk: Miknyóczki László mezőgazdasági vállalkozó mesélt a pályázatairól, valamint egy barátja is jelen volt a beszélgetésen, aki krasznokvajdai kapcsolatokkal rendelkezik az önkormányzatnál és megosztott velünk pár érdekes információt.. Vacsira épp visszaértünk, majd a suliban ma is meghallgattuk egymás beszámolóját. 
Az este eleje az infók bevitelével zajlott, később pedig kiültünk a tűzhöz és az első estéhez hasonlóan énekeltünk és Guszti gitározott mellé. Megbeszéltük a vasárnapi cetlizős dolgokat, illetve a legtöbben próbáltuk 3 szóban összeszedni a megélt dolgainkat, ami úgy ahogy sikerült is. Olyan gyorsan elrepült az idő a tűznél, hogy 3 körül kerültem csak ágyba, bár akadt, aki tovább bírta. Előtte még beszélgettünk, bár legtöbbnek a vége csak hatalmas röhögésbe torkollott. Elég, ha csak egy beszólást említek: A Kft. én vagyok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése